Feledésbe menekülnék,
De elfutni már nem tudok.
Halandóként élnék,
De választani már késő, tudom.

Elveszett csaták kísérték a múltban utamat,
Emlékemben őrzöm a halottak sikolyát.
Mindennek ellenére, visszasírom múltamat,
S elvesztésének hosszú fájdalmát.

Sokat megélt lelkem emlékét őrzi,
Érzéseket kelt, melyben ő talán már nem hisz.
Túl van a halálon, már kétszáz esztendeje,
Egykor vele volt teljes szívemnek szerelme.

A véres hold ismét felragyog az égen, mint minden hét évben,
Hozzá imádkozom én, úgy ahogy annak idejében.
Ha megszabadíthatom kárhozottságától, mindent feladok,
Halandó életemet s lelkemet a pokolnak adom.

A végső harc után testem mereng
Elmém józan gondolatából a sötétbe mereng
Emberi mivoltom merül ezzel feledésbe
S a halhatatlanok útját követem.

Feledésbe menekülnék
De magam elől elfutni nem tudok
Halandóként élnék.
De már késő, sötét angyal vagyok.