Lassan leszáll az est,
felzizegnek a lombok,
a csillagfényben úgy fest,
elnémultak a harangok.
Opálszín ragyogó fény,
melyet mester csiszolt,
a farkas hangja ívén
emelkedik a hold.

Magamban nézem az eget,
szemezek a csillagokkal.
az nem csap be, nem hiteget
nem vádol meg joggal-okkal.
Elsápadt viaszos fény,
fásult dallam - rég dúdolt,
a farkas hangja ívén
emelkedik a hold.

Megpróbállak megidézni,
szólok Hozzád gondolatban,
el sem tudod tán képzelni,
mily érzelem feszül abban.
Villanó vakító fény
érzelem, kevéssé megfontolt,
a farkas hangja ívén
emelkedik a hold.

Nem kell se bálvány, se isten,
az én szívem pont így rugalmas,
de mi jut eszedbe úgy mégis,
ha megkezdi dalát a farkas?

Eszem és szívem béna,
de most hatalmas szikrákat csiholt,
s eszedbe jutok-e néha,
ha éjjel feljön a hold?