Démoni mágia, kit hatalmába kerít
Hatalmat és erőt immár onnan merít
Csakúgy, min egy fekete Hadúr
Jaime, kinek lelkében kisebb háború dúl

Sötét gondolat, rémes, véres tettek
Nem csoda hát, hogy ily komorságba esett
Magát vádolja, egy gyönyörű nő kapcsán
Kihez köze nincsen, mégis folyton bántja

Istenei látják sötéten fénylő lelkét
Hogy nem szándékosan teszi ezen tettét
De amikor a szép szó már elhal
Egy férfinek, vajh' mily eszköze marad?

Száján gúnyos, sértő kérdés csúszik ki
A nő arca elsápad, és könnye hullik ki
Jaime, ezt nem akarta, de már nincs mit tenni
Mit kimondott már nem tudja többé visszavonni

Megint ő a gonosz, a szörnyű démon
Ki csupán aggódik, hogy kis darabokra hull
egy olyan nő, akinek nem lenne szabad
Kinek szívén lóg nehéz, tömör, gyémánt lakat

Mi búja, mi baja ő azt el nem mondja
De kedve szomorú, jövőjét nem látja
Jaime szerint a nő már lassan orvosi eset
Nem bánná ha érné halálos baleset

De szíve mélyén a férfi bánatos
Jövetelének ezen része nem volt kívánatos
Nem az ő hibája, de ő mégis annak érzi
Egy nő miatt az ő szíve is erősen vérzik

Jaime csupán azt akarja elérni
Hogy a nő kezdjen már felébredni
Legyen ismét önmaga egy erős nő
Hiszen ott áll előtte, a szép, fényes jövő

A Hadúr bánatával többé nem törődik
Megtette, amit kellett, a nőhöz ő nem kötődik
De a lelkét nyomó sok súlyos bűn között
Egy női arc néz rá, kit a magától elüldözött

Ami megtörtént azon változtatni nem lehet
Megírt és széttépett már sok ezer levelet
De végül aztán feladta reményét arra,
Hogy bűn nélkül nézzen arra a bizonyos arcra.