A kárhozat szégyenében,
A magányban, oly egyedül.
Az élet minden egyes percében,
Kínoznak a képek, oly kegyetlenül.

Átlátni a mindent rejtő leplen,
Mintha megégnél a pokol tüzében.
Elmerengni a halál érintésében,
És megfürödni a másik vérében.

A Teliholdtól démonivá válni,
Az éjszakában egyedül sétálni.
Az élettől örökre megválni,
A farkasokkal együtt kiáltani.

A fények, ha távolinak tűnnek,
Amikor a szemében végleg kihúny a fény.
A szívdobbanások megszűnnek,
S bennem felhevül a kéj.

A színek elvesznek a sötétségben,
Minden úgy úszik feketében.
Ahogy a kezemben nyugtatom a szívedet,
S a hogy megfürdök véredben.