A fekete éjben létezik az árny,
Akit megtestesít egy szenvedő lány
Ki szemével nem csak a hamisat látja
Hanem azt, mi szemét csak bántja.

Belelát a sötét valóságba,
A jó s a gonosz játékába
Azokért harcol, kik nem is ismerik
Kik életüket néha a bűnnek szentelik

Szárnyán, mely már nem lesz angyali
Eltévelyedésében tett síron túli bűnei
Feketére festették azon a tollakat
S a szárnyak csak néha látszanak

Sokszor könnyek hullnak alá
Szelíd, mindent látó szeméből
Egy magas toronyból bukik alá
A magányba a hosszú szenvedésből.

Szívében mély gyűlölet ég ezért
Bizalmatlan az idegennel szemben
Megtanulta hogy pusztít mi benne él
Harcolnia kell önmaga s a démon ellen.

Az élet gyötrődést hozott számára
Soha nem ismer többé magára
Nem az igaz lény ki régen létezett
A jövőről sosem kérdezett

De belelát a sötét valóságba
A minden felfedő igazságban.
Mert ő az árny az éjben
Ki csak áll a hűvös szélben.

Széttárva karjait kelti életre
A pusztító vihart mi benne is tombol
Átkot szórva saját sanyarú sorsára
Mert a pokol benne is ott honol.