Halott lábak neszét hallom,
Aszott kezek nyúlnak felém,
Torkok zengik romlott dalom
Sírból kelve állnak elém.

Zenéjükből pokol tüze
Árad megrontva a tavaszt
Zúgó mélység kénes bűze
Hull a tájra, megölve azt.

Angyalok sírnak az égben,
Tűzeső hull kék szemükből
Vihart kavarnak az éjben
A lant rég eltűnt kezükből.

Némán suhannak az árnyak
Hisz nem jön fény a hold felől
Arcát fekete bőrszárnyak
Takarják a világ elől

A csillagok nem égnek már
Borús, sötét lett a világ
Egyetlen egy gyertya még vár
S mellette elszáradt virág

Teljes a zűrzavar ott fent
Imák szálnak, és hullnak vissza
Arat a halál idelent
Sápadt ajka véred issza.

Zordan állok művem felett,
Átkom most tireátok száll
Mind elbuktok egymás mellett
Az én hadam örökké áll!