Elveszett vagyok a világ útvesztőjében,
A magány a társam a szenvedésben.
Nem tudom hol van innen a kiút,
S hogy az élet velem mért ilyen rút.

A fájdalom szenvtelenné tette lelkem,
A sebek csak erősebbé tették testem.
A gyilkos köröket már rég leróttam,
Azzal, hogy ártatlanokat gyilkoltam.

Minden ok nélkül rám tört a vágy,
Hogy átvágjam kecses nyakát.
Hogy beledöfjem dobogó szívébe,
Hogy szeme elrévedjen a semmibe.

Amikor testéből eliramlott az élet,
Tudtam, hogy már csak erre vagyok képes.
Akarva-akaratlan a gyilkos hév, ha elszabadul,
Egy ártatlan jár a legrosszabbul.

Gyilkos vagyok, nem tagadom,
Áldozataimat életben nem hagyhatom.
A gonoszság megfertőzte szenvtelen lelkem,
Már nincs helyem a mennyekben.